Könyvek

Számunkra az olvasás az életminőség egyik sarkalatos pontja. Szeretjük olvasással eltölteni a szabadidőnket és a hétköznapjainkban felhasználni az olvasottakat. Az alábbiakban összefoglaljuk, hogy mit jelent számunkra az olvasás és melyek azok a legfontosabb könyvek és internetes források, amelyek a blogon szereplő gondolatainkat leginkább meghatározzák.
 

Paleo Toll: Már az első olvasási élményeim során, 8 éves korom körül kiderült számomra az, hogy még egy szépirodalmi regény is rengeteg, a hétköznapi élethez szükséges háttér-információt hordoz. Felnőttként még inkább bizonyosságot szereztem arról, hogy az olvasottság olyan tudást biztosít, amely az életben eligazít és más forrásból nem szerezhető meg.

Paleo Bogyó: Az olvasás számomra ritka jó kényeztetés. Olyan tevékenység, aminek a tartalmát kizárólag én határozhatom meg, kompromisszumok nélkül. Hálás vagyok a könyveknek azért, hogy valaki által már megrágott, élő tudást nyújtanak és én ebből kedvemre meríthetek. A legjobb könyv az, amelyik nemcsak fejlődésre sarkall, de támaszt is nyújt a hogyan továbbhoz.

Paleo Lurkót, ha kérdeznétek -  reméljük - valami ilyesmit mondana: „Élvezem azt a meghittséget, amit a közös olvasás élménye nyújt. Befészkeljük magunkat a karosszékbe vagy egyszerűen leülünk a szoba közepére, hol Apával, hol Mamival, és megbeszéljük mindazt, amit a képeken látunk… vagy amik a képekről eszünkbe jutnak. Néha a kinti világ jelenik meg a képeken, néha pedig a képeken látottakat fedezem fel a világban.”

Bibliográfia:

Benedek Zoltán: A Szilágyságtól Új-Guineáig
Bjerre, Jens: Kalahári
Baumann, P.- Patzelt, E.:Emberek az esőerdőben
Boglár Lajos: Trópusi indiánok között
Cook, James: Utazások a világ körül
Cordain, Loren: Paleolit étrend
Csányi Vilmos: Az emberi természet
Darwin, Charles: A fajok eredete
Darwin, Charles: Egy természettudós utazásai
Davidov, Jurij: A frankfurti iskola
Diamond, Jared: Az emberi szexualitás evolúciója
dr.Czeizel Endre: Felkészülés a családi életre
dr.Czeizel Endre: Sors és tehetség
dr. Tóth Csaba: Paleolit orvoslás
Dufty, William: Cukorblues
Giddens, Anthony: Szociológia
Gowdy, John: Vissza a jövőbe és előre a múltba (lásd a Takács-Sánta András által szerkesztett Paradigmaváltás?! c. szöveggyűjteményben)
Gray, Peter: Play as a Foundation for Hunter-Gatherer Social Existence (American Journal of Play, Spring 2009)
Heyerdahl, Thor: Fatu Hiva
Hulthén, Lena: Iron Deficiency and Cognition (Scandinavian Journal of Nutrition 2003; 47 (3): 152-156; PDF letölthető itt)
Humboldt, Alexander von: Az Orinoco vadonában
Kandó Ata: A Hold véréből
Katona Ferenc: Emberré válás
Kolumbusz, Vespucci, Magellán: Az Újvilág hajósai
Lévi-Strauss, Claude: Szomorú trópusok
Malinowski, Bronislaw: The sexual life of Savages in North-Western Melanesia (English)
Mikluho-Makláj, N. N.: Pápuák között
Morris, Desmond: A boldogság természete
Morris, Desmond: A csupasz majom
Rassmussen, Knud: Thulei utazás – kutyaszánon az eszkimók földjén
Stanford, B. Craig: The Hunting Apes: Meat Eating and the Origins of Human Behavior (English)
Szendi Gábor: A nő felemelkedése és tündöklése
Szendi Gábor: Boldogtalanság és evolúció
Szendi Gábor: Isten az agyban
Szendi Gábor: Napfény vitamin
Szendi Gábor-Mezei Elmira: Paleolit szakácskönyv
Szendi Gábor-Mezei Elmira: Paleolit szakácskönyv II.
Szendi Gábor: Paleolit táplálkozás
Szendi Gábor: Paleolit táplálkozás és korunk betegségei
Paczensky, Gert V.: ... és jöttek a fehérek
Pajzs István: A filozófia története
Palmer, Douglas: Az ember eredete
Papp-Váry Árpád: Földrajzi világatlasz
Petzsch, Hans: Urania. Állatvilág. Emlősök
Post, van der Laurens: A Kalahári letűnt világa
Price, Weston A.: Nutrition and Physical Degeneration (English)
Takács-Sánta András: Paradigmaváltás?! (szöveggyűjtemény, PDF formátum letölthető itt)
The Times: Történelmi világatlasz

Nevelés:

Chapman, Gary - Campbell, Ross: Gyerekekre hangolva
Dahlke, Ruediger: Út az életbe
Deákné B. Katalin: Anya, taníts engem!
Dr. Gordon, Thomas: Tanítsd gyermeked önfegyelemre
Dr. Gordon, Thomas: P.E.T. A szülői eredményesség tanulása

Goleman, Daniel: Érzelmi intelligencia
Liedloff, Jean: Az elveszett boldogság nyomában. A kontinuum-elv
McClure, Vimala: Babamasszázs
F. Várkonyi Zsuzsa: Tanulom magam
Solter, J. Aletha: A bölcs baba
Stadelmann, Ingeborg: A bába válaszol
Vandra Attila: Neveljünk, de hogyan?


Webes források:


http://lll.hu/ (La Leche Liga Magyarország)
http://www.szoptatasert.hu/   (Szoptatásért Magyar Egyesület)
http://www.tenyek-tevhitek.hu/ (Szendi Gábor honlapja)