2012. december 21., péntek

Hxaro – avagy ajándékozás a !Kung busmanoknál

A vadászó-gyűjtögető életmód mindenféle vonatkozása nagyon érdekel, különösen a közösségüket építő hagyományokat olvasom kiemelt érdeklődéssel a szűkös szabadidőmben. Az ajándékozási szokásaik talán azért is annyira eltérőek a mieinktől, mert a tárgyakhoz való viszonyulásuk egészen más jellegű, mint a nyugati ember esetében, és úgy érzem, ilyen tekintetben is sokat tanulhatunk tőlük.

A Föld legkülönfélébb pontjain élő archaikus népek sajátos, kölcsönösségen alapuló tárgyi csererendszereket építettek ki, amelyek sokféle társadalmi célt szolgáltak. Bár számos kulturális, tanult formája lehet az ajándékozásnak, egyes kutatók szerint az alapja mégis biológiai, és lényeges eleme ezeknek a viselkedésformáknak az ember tárgyakhoz történő csillapíthatatlan vonzódása.

Lurkóval sokat beszélgetünk arról, hogy mit jelent az, ha egy tárgy közös vagy csak a miénk, vagy mit takar és miért fontos az, hogy osztozzunk másokkal bizonyos tárgyakon. A kutatók megfigyelték, hogy 1,5-2 éves gyerekek, ha idegen közelít feléjük, és kezdeti félelmüket már legyőzték, gyakran valamilyen tárgyat fognak meg és annak átnyújtásával veszik fel az ismeretlennel a kapcsolatot. Ez a viselkedés sokféle kultúrában megfigyelhető, és a humánetológusok azt feltételezik, hogy az ajándékozás, táplálékmegosztás tulajdonsága, a javak megosztásának szokása is döntően genetikai meghatározottságú. Mégis, a saját tapasztalataim szerint, és az olvasmányaim alapján is úgy tűnik, hogy egyes bennszülött közösségekben az ajándékozás, az élelem és tárgyak szétosztása megtanulandó magatartás, vagyis értékes, megerősítendő jellemvonás, és ha biológiailag, genetikailag kódolt is, azért tanulási út vezet az önzetlenségig.

A Kalahári-sivatagban élő !Kung busman gyerekeket például a nagymamáik avatják be a “hxaro” ajándékozás szokásrendszerébe. Polly Wiessner szerint (aki évekig a helyszínen kutatta a hxaro sajátosságait) erre a beavatásra még totyogó korban sor kerül, és bár nagyon kíváncsi lennék a tanulás folyamatára, a rávezetés trükkjeire, sajnos csak annyi derül ki az általam olvasott leírásokból, hogy különféle cserebere, adok-veszek játék formájában történik. A lényeg minden esetre az, hogy mire felcseperednek, a busman gyerekek is részesei lesznek annak a – Csányi Vilmos szavaival - kölcsönös biztosítási szövetségnek, amelynek tagjai időnként befogadják társaikat, etetik, itatják, laktatják őket, sőt még azt is megengedik, hogy a területükön gyűjtögessenek vagy vadásszanak (Csányi Vilmos: Az emberi természet). Persze ezt csak akkor veszik igénybe, ha igazán szükséget szenvednek, és a kölcsönösség egymástól távol élő nagyszámú résztvevője így segíthet azokon, akiknek éppen valamilyen megélhetési problémájuk van, akiket a saját területük nem tud ellátni az időjárás szeszélye, katasztrófák folytán, vagy éppen a családfenntartókat érte valami baj, és átmeneti segítségre szorulnak.

A busmanok hxaro csereberéjéről Peter Graynek az a véleménye, hogy úgy érthető meg igazán, ha társadalmi szintű játékra gondolunk (igaz, ő minden bennszülött tevékenységre a játék szemszögéből tekint). Minden esetre, azért lehet játékszerű az ajándékozásnak ez a formája, mert az ajándék maga egyszerű, szerény, barátságos, és a versengés semmiféle jelét nem mutatja. Ez pedig azért lehet így, mert a bennszülött közösségek legkorábbi formájában (az úgynevezett „azonnali megtérülésen” alapuló társadalmakban) az egyének egyik napról a másikra, leginkább nomád módon élnek, vadásznak, gyűjtögetnek, és nincsenek bonyolult eszközeik. Minden, amijük van késedelem nélkül helyettesíthető a szinte állandóan rendelkezésre álló természetes anyagokból. Mégis, ezekre az egyszerű tárgyakra nagy műgondot fordítanak, mert ugyan nem pótolhatatlan kincsek, értékük éppen az ajándékozásban rejlik. És ezek az emberek a munkájuk, idejük jó részét az ajándékok készítésével töltik. (Érdekes nyelvi csavar, hogy az „azonnali megtérülés” társadalmaiban az ajándékozás célja éppen nem az azonnali haszon, hanem sokkal inkább a hosszútávú társadalmi érdek, vagyis az „azonnaliság” arra vonatkozik, hogy nem halmoznak fel és nem raktároznak el nagy mennyiségben sem élelmet, sem pedig tárgyakat.)

A hxaro szabályai szerint mindenki kölcsönös, kötelező és nagyjából kiegyenlített ajándékozási kötelességekkel tartozik partnerének. Az ajándékozás kiemelten nem élelem jellegű, hanem gyöngyökre, nyílhegyekre, ruházatra, egyéb tárgyi eszközökre vonatkozik. Az élelem elosztásának is sajátos szabályai vannak (erre külön utaltunk a „jó vadászról” írt bejegyzésben), de az osztozkodás természete abban mindenképpen megegyezik a hxaro-val, hogy a javak (élelem, tárgyak) szétosztása lényegében szociális védőhálót biztosít a törzs minden tagja számára. A hxaro kapcsolat hosszú távú és örökletes, és úgy tartják, hogy a hxaro partnerek „egymást a szívükben hordozzák”.

Mindezek ismeretében elmondhatom, hogy Lurkó meg én semmiféle különleges szabályt nem követtünk, amikor a fényképen látható gyöngyöket készítettük. Az alkotás és az ajándékozás öröme vezérelt bennünket, és reméljük, hogy annak a kislánynak is nagyon fognak tetszeni, akinek Lurkó az ajándékot szánta.

Áldott Karácsonyt, és boldog ajándékozást kívánunk mindenkinek, aki erre jár:

Paleo Toll, Bogyó és Lurkó

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése