2012. június 3., vasárnap

Kora nyári bevásárló kosár és egy heti menü

Viszonylag ritkán gondolkodom azon, hogy milyenek voltak a hétköznapok családalapítás előtt. Az elmúlt évek alatt teljesen beleolvadtam az anyai-háziasszonyi teendőimbe (egy ideje pedig az irodai munkámba is), nem jut időm gondolkozni azon, hogy esetleg fáradt vagyok-e vagy csak képzelődöm, de a sok évvel ezelőtti életvitelemet minden esetre nem kívánom vissza.
Bár azért van, ami hiányzik. Nemrég mosolyogtam magamban azon, hogy a régi kedves kávéházat nemes egyszerűséggel a piacra cseréltem azóta. Igaz, a csíkszeredai Tilos kávéházban naponta töltöttem órákat, a budapesti Lehel piacon pedig csak hetente egyet, de azt rendszeresen. A Lehel piacra ugyanis lassan ugyanúgy hazajárok, mint egykoron a Tilosba. Sóhaj: a Tilos.

A gyümölcsöktől eltekintve, május végén már szinte nyári kosztot lehet fogyasztani és bizony nagyon üdítő a piaci árukészlet. Annyi friss finomság kapható, hogy boldogan válogatok a kedvenc árusainknál. Minden bizonnyal elsősorban nekik és a kiváló termékeiknek köszönhető, hogy a Lehel piac ilyen kedves hely lett a számunkra. Viszonylag hosszú időbe, több hónapba telt, mire a hipermarketekben tett hétvégi körutakat sikerült teljes mértékben a piaci bevásárlásra cserélni, de sok tekintetben örömteljes váltás volt ez. Emlékszem, az elején (körülbelül öt évvel ezelőtt) még teljesen idegenül forgolódtunk a piaci tömegben, nem értettük a piac sajátos hangulatát és egyáltalán nem tudtuk, hogy mit hol és kinél érdemes vásárolni. Idővel aztán mégiscsak kialakítottunk egy saját útvonalat asztaltól asztalig, és olyan őstermelőkkel ismerkedtünk össze, akiknek az árui nélkül nehezebbek lennének az azóta már paleo hétköznapok.

A rengeteg sok almát (és az évszakok során sok minden mást) például a Kosdról érkező Danitól szoktuk vásárolni, aki a lenti fényképen is látható. Őt azonban nemcsak szombatonként, a piaci bevásárlás alkalmával szoktuk emlegetni. Lurkó fiúnk (aki ősszel lesz három éves) ugyanis rendkívül intenzíven folytat szerepjátékokat mostanában és az elmúlt hetekben napi rendszerességgel Danit alakította otthon. Én meg persze Lurkót, aki épp Danihoz indul vásárolni, ő pedig annyira lelkes árus, hogy a cserebere folytán feltétlenül ki kell rámolnia minden gondosan bepakolt zöldséget és gyümölcsöt a kamrából. Szóval Danit sok dicséret éri minálunk a gyerekbarát közvetlensége, no meg a ropogós almái, illetve a friss szamócája miatt. És hol van még a nyár, amikor málnát, áfonyát és szedret fogunk vásárolni tőle, ősszel pedig körtét, télen pedig még diót is.


Az alábbiakban összefoglalok egy május végi heti menüt, amihez – a korábbi ilyen jellegű bejegyzésekhez hasonlóan – hozzá kell fűznöm, hogy pénteki és általában keddi napokon mi felnőttek nem eszünk húst (pénteken böjt miatt, egy másik napon pedig azért nem, hogy zöldségekből is eleget fogyasszunk), de Lurkónak ezeken a napokon is kínálok húst. Ahhoz, hogy az aktuális heti menüt elkészítsem, a friss piaci termékek mellett felhasználtam még a korábbi hetek bevásárlásaiból otthon maradt élelmiszereket, többek között az alábbiakat: kókusztej, gesztenyeliszt, kókuszliszt, kókuszzsír, xilit, darált dió, darált mák, kókuszreszelék, vaj és libazsír.

* Alexandra eredeti receptjét megtaláljátok itt: kókusz mousse néven!

A félreértések elkerülése végett meg kell jegyeznem, hogy nem csupán csak azt esszük a hét (különösen az esti órák) folyamán, amit a táblázatban láttok. Lurkónak gyakran nem ízlik, amit készítek, a héten például egyáltalán nem evett a pudingból és a gesztenyés muffinból sem. De ragaszkodunk a családi reggelihez és ahhoz is, hogy ne csak multivitamint egyen indulás előtt. Előfordul, hogy húst kér reggelire, de gyakran eszik egyszerűen kakaóval megszórt banánt is. A vacsora is igazából jó alkalom arra, hogy együtt üljünk le a családi asztal köré és szinte mindig nassolunk még utána valamit, mostanában főleg sajtot és csokit. Illetve a héten fogyasztottunk olyan összeállítást is, ami nyers tojássárgából, kókuszzsírból, mézből, xilitből, szőlőmaglisztből, meggymaglisztből, homoktövismag őrleményből állt és - érdekes módon - Lurkónak is nagyon ízlett...

A blogunkat nem elsősorban gasztroblognak szánjuk, és meggyőződésem, hogy igazán egyszerű ételeket fogyasztunk, amiknek az előkészítését bárki könnyen kitalálhatja és továbbgondolhatja. Ezzel együtt, szívesen részletezem, ha valami megnyerte a tetszéseteket a heti menüsorból és kíváncsiak vagytok, hogyan készült. A Tilos kávéház ugyanis időközben bezárt és én mostanában sok időt töltök azzal, hogy nap mint nap kigondoljam és előkészítsem mindazt, amit másnap elfogyasztunk.

Köszönöm, hogy olvastok!

Bogyó

13 megjegyzés:

  1. Kedves Bogyo!

    Tegnap talaltam ra a blogodra es nagyon megorultem mert erinted a gyerek paleo temat. Alexandranak is van gyereke, vLoszinu rengeteget szamit hogy mar a szuletese pillanataban igy esznek a szulok, mert eleve nem ismeri meg az egeszsegtelen kedvenceket.  Minel tobbet olvasok a temaban, annal ellentmondobb kep all ossze. Rengeteg ellentmondas van az etrendek, eletmodok kozott.  Szeretnem tudni 10ev mulva mit fognak a tudosok bebizonyitani a palorol pl.
    A sajat etrendem az en boromrol szol es van visszajelzesem mi jo, mi nem, mi hianyzik, mit tudok helyttesiteni.  De! a lanyomba nem latok bele, sokkal nagyobb a tet, nehogy joszandekbol artsak neki. Nem vagyok nyugodt es rengeteget agyalok mi kapjon enni, ezt te is irtad. Nalam annyival nehezebb hogy 5 eves, sok egeszsegtelen kedvenccel, amit mar egeszsegesebb. verzioban keszitek el , de a paleo szerint karos. Ami egeszseges, azt nem eszi meg. Bezarult a kor, persze probalkozni lehet udjra es ujra, de egyenlore nem sok sikerrel.
    Azt szeretenem kerdezni, hogy szerinted melyik a kisebb rossz kompromissum?
    Feher bio liszt, teljeskiorlesu bio feher tonkolyliszt, barna rizsliszt?
    Probiotikus johurt, tejfol, nem erett sajt?
    Krumpli, feher rizs, barna rizs?
    vagy mindeg melyiket adom neki, paleo szerint karos es kesz?

    Nagyon koszonom a valaszod elore is!

    Anna

    VálaszTörlés
  2. Kedves Anna!
    Teljességgel megértem az aggódásodat és a kételyeidet is, tényleg nagyon sokféle forrásból van lehetőségünk összeválogatni a számunkra (egyénileg) valóban hasznos tudást. Mi is sok szempontot érvényesítünk például az étkezésünkben is, de nem "versenyeztetjük" a különféle étrendi ajánlásokat. A modern paleo olyan folyamatosan fejlődő tudáshalmaz, ami évmilliós tapasztalatokra épít és egyszerűen ma is beválik. Én inkább azt látom, hogy azok a felismerések, amiket a paleo mozgalom nevesít, egyre inkább közismertté válnak. A finomított - vagy annak számító - szénhidrátok nem azért ártalmasak, mert a paleo szerint azok lennének, hanem azért, mert a fogyasztásuk végső soron civilizációs betegségekhez vezethet (a finomított szénhidrátokról egyébként írtunk külön bejegyzést).
    Azok az ételek közül, amiket kérdeztél, egyik sem tűnik igazán jó kompromisszumnak, legalábbis nem folyamatosan és hosszútávon. Néha persze lehet kivételt tenni, mondjuk a rizzsel vagy akár a krumplival is (a glutént én mindenképp kerülném), de ha ezek az ételek állandóan szerepelnek az étlapon, akkor azt már nem nevezném kompromisszumnak (bár belátom, hogy a kompromisszumok körét ki-ki magának határozza meg).
    Minden bizonnyal igazad van, hogy könnyebb lehet pici kortól paleora nevelni, mint később erre szoktatni a nagyobb gyerekeket, sok példát látunk ilyen kihívásokra a környezetünkben. Mivel egyelőre nincs saját tapasztalatunk ezen a téren, nem tudunk hitelesen írni róla, de örömmel vennénk, ha valaki ötleteket adna nagyobb gyerekekhez is - például ezen a blogon keresztül. Szívesen közzétennénk akár egy vendégposztot, akár egy összefoglalót arról, hogy nagyobb gyerekekkel hogyan alakulnak a paleos hétköznapok. Az ötleteket ide várjuk: paleocsalad kukac gmail.com.
    Nyár végére, őszre talán nagyobb gyerekek paleo táplálásához is kínálhatunk olvasnivalót.
    Anna, örülünk, hogy hozzászóltál és máskor is szívesen látunk!
    Bogyó

    VálaszTörlés
  3. Paleobogyó, megosztanátok legyetek szívesek velünk, hogyan készült a továbbgondolt puding és a rakott tök?

    VálaszTörlés
  4. Zsu, micsoda megtiszteltetés :) persze, íme:

    1/ Puding: egy 200ml-es dobozos kókusztej tartalmát felhevítem és visszahűtöm, ehhez töltöm hozzá a 2 evőkanál nyírfacukorral és 1 púpozott kiskanál zselatinnal elkavart 2-3 nyers tojássárgát, majd lassú tűzön, folyamatosan kavargatva besűrítem (de nem forralom fel újra). A végén még hozzákanalazok egy kis vajat vagy kókuszzsírt és hagyom kihűlni. Azért, hogy táplálóbb és laktatóbb legyen, kókuszreszeléket is teszek hozzá (mondjuk 3 evőkanállal), illetve egy kanál darált mákot (mert olyan mutatós lesz az apró fekete pöttyöktől). Közben megkérem a férjemet, hogy verjen kemény habbá 4 tojásfehérjét míg vonatozik Lurkóval és amikor ez is elkészült, óvatosan összekeverem a kókusztejes masszával. Tálakba töltöm és pár órára a hűtőbe teszem. Legtöbbször másnap reggelig, mert mi reggelire szoktuk enni cikkezett nyers almával.

    2/Rakott tök: eredetileg kókuszlisztes panírt terveztem, de rájöttem, hogy sem időm, sem türelmem nincs egyenként kisütni a tökszeleteket. így végül összekevertem 3 egész tojást, 2-3 evőkanál kókuszlisztet, kis libazsírt és sót, ami meglehetősen folyós masszát eredményezett. Ezt bekanalaztam az ujjnyi vastagságú tökszeletek közé, a maradékot pedig a tetejére töltöttem és bőségesen megszórtam friss kaporral. Finom zsenge tökkel dolgoztam, így a magházat nem is távolítottam el. Kizsírozott jénai tálban, fedő nélkül, 180C-on sütöttem kb. 40 percen keresztül.

    VálaszTörlés
  5. Köszi Bogyó! A pudingot tegnap megcsináltam agar-agarral szelatin helyett és nagyon jól sikerült. A tököt is sorra veszem.

    VálaszTörlés
  6. Ennek én nagyon örülök, köszi, hogy megírtad :)

    VálaszTörlés
  7. Kedves PaleoCsalád! :)

    Anna a kommentjében írja, hogy kíváncsi 10 év múlva mi derül ki a paleoról. Nekem is mindenki ezt vágja a fejemhez, bár én mindezt fehér köpenyben próbálom terjeszteni egy kicsit. :S Olyan nehéz.

    Tetszik a blogod. Most találtam rá és épp visszaolvasgatom a postokat! :)

    Én is blogolok és betettelek az általam olvasott paleolit témájú blogok listájába, ami remélem nem baj. Itt rá tudsz nézni: http://paleo-konyha.blogspot.com

    Szép napot nektek!

    Betty

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Betty!
      örülünk, hogy tetszik, amit itt látsz. szívesen feliratkoznék a blogodra, de most úgy látom, épp nem működik a "visszatérő látogatók" menüpont (majd még próbálkozom). mi azt tippeljük egyébként, hogy 10 év múlva már sok minden alapértelmezett lesz abból, ami ma a paleo mentén furcsaságnak számít. úgyhogy kitartás a fehér köpenyes misszióhoz! :)
      Bogyó

      Törlés
  8. Bogyó, engem nagyon érdekelne a natúr gesztenyés muffin receptje! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Zsu! a tavalyi receptet már nem tudnám pontosan felidézni, de a lényeg a következő: a natúr gesztenyemasszát olvasztott vajjal és egy vagy több tojással keverem el (a fehérjét külön is fel lehet verni), így sütöm kb. 160C-on tűpróbáig. Ha esetleg több tojással készül, és így túl folyékony lenne a massza, akkor valamilyen maglisztet is lehet használni (bár pont a gesztenyét én magliszt nélkül, inkább kevesebb tojással sütöm mostanában - 1 vagy 2 tojást használok egy 250 grammos csomaghoz). Édesítőt is ritkán teszek a tészta alapanyagába, mert friss mézzel a legfinomabb (és tápanyagban is értékesebb így).

      Törlés
  9. Kedves Bogyó, nagyon köszönöm az összes választ :) Ma már sós vízzel indítottuk a napot, a muffint biztosan kipróbálom, és remélem agyagot is sikerül szereznünk valahonnan... A gyerekek pont most vannak túl egy hányós betegségen, jó lenne ezeket elkerülni, bár a családból egyelőre csak én paleózok. Egyébként ilyen betegségnél te mit adnál diétaként a szokásos főtt krumpli, piritós és háztartási keksz helyett?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elsősorban folyadékot szoktunk pótolni ilyenkor (a sós víz különösen jól jön), és amikor az étvágy is visszatér, akkor reszelt almát (esetleg fahéjjal). Ha már túl vagyunk a nehezén, akkor igazán gyors szokott lenni a gyógyulás, így a betegség által diktált böjtöt már csak rövid diéta követi. A párolt rizs is szóba jöhet, pont a semlegessége miatt - nem táplál, de kis mennyiségben (és átmenetileg) nem is von el sokat a szervezettől, és nem tartalmaz méreganyagot.

      Törlés
  10. Kedves Bogyó!
    A húspogácsa receptjét szeretném elkérni, nagyon felkeltette az érdeklődésemet. :)
    köszönöm,
    Mariann

    VálaszTörlés